A Budajenőn lévő, helyi védettségű parasztház felújítása weber.san felújító rendszerrel valósult meg, a tulajdonosok igen elégedettek az eredménnyel. Pedig az épület eredeti állapota igen kétségbeejtő volt.
Az 1800-as évek közepén épült a házat 2009-ben vásárolták meg, nagyon rossz állapotban, mondta el Nagy Sándorné tulajdonos. Úgy döntöttek, nem bontják le, hanem visszaállítják az eredeti állapotába a házat és a hozzá tartozó két nagy istállót is. A legnagyobb probléma a szigeteléssel volt, a falak nagyon vizesedtek.
2010 nyarán teremtettek kapcsolatot a weberrel, a cég szakemberei személyesen mentek ki a helyszínre megnézni a házat. „Mint egy beteg embernél, laborba vitték a mintáit, és felmérték, hogyan lehetne meggyógyítani”. Elmondták, hogy le kell bontani a teljes vakolatot, és azt is, hogy minek kell a helyére kerülnie- mesélte Nagy Sándorné. „Úgy érzem, hogy magukénak érzeték a problémát, felmérték a házat, a páratartalmat, elmondták, mit csináljunk a vízzel”- tette hozzá.
Chwala Gábor műemlékvédelmi szakmérnök, a Weber munkatársa elmondta, hogy rögtön egyértelmű volt az épület rossz állapota, és az, hogy szakszerűtlen beavatkozásokra is sor került korábban. A faldiagnosztikai vizsgálat során mintákat vettek, amit a cég saját laboratóriumában vizsgáltattak meg.
Az eredmények birtokában komplett technológiai javaslatot készítettek az épület felújítására. „A felújítás javaslataink 100% os betartásával történt, mikor kész lett, úgy láttuk, hogy elégedettek a tulajdonosok”- mondta el Chwala Gábor.
„Csodálatos hely, szép ház lett, aminek nagyon örülünk, köszönjük a Weber cégnek. Ha ők nem segítenek, akkor mi nem tudjuk megmenteni ezt a házat” - mondta el a tulajdonos.
Weber-Terranova
| Weboldal: | http://www.weber-terranova.hu/ |
| Székhely: | 2085 Pilisvörösvár, Bécsi út 07/05 hrszz. |
| Alapítás éve: | 1978 |
| Leírás: |
A Weber egy 43 országban 10000 dolgozót foglalkoztató nemzetközi csoport, mely a Saint-Gobain tagja. A Saint-Gobaint 1665-ben alapították Franciaországban, mára a világ egyik legnagyobb ipari csoportja lett, 35 milliárd eurós éves árbevétellel és 206 000 alkalmazottal. A Weber - a…














