zöldbarát
Spórolj: tartsd hidegen!
A Keep Cool, azaz tartsd hidegen szlogen talán furán hat a tél közepén, de nem az időjárásra vonatkozik. Hanem arra, hogy miközben a korszerű épületek fűtésköltsége folyamatosan csökken, hűtésre egyre többet költünk, és ez nem jó folyamat. Ezért már most érdemes tervezni azzal, hogy hogyan oldjuk meg olcsó, passzív eszközökkel otthonunk klimatizálását, hogyan árnyékoljunk tavasztól.
Megújuló energiák az Óbudai Egyetemen
Az Óbudai Egyetem 280.797.320 forint támogatást nyert az „A felsőoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra fejlesztése” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. Kilenc új laboratóriumot is átadtak a projekt keretében, ezekben többek között napelemekkel, napkollektorokkal, szélerőművekkel és biogázzal kapcsolatos kutatások zajlanak.
Szigorodó zöld minősítés
Mára az irodaházak között általános lett a minősítés. Az új épületek 80 százaléka hivatalosan is zöld: konkrét rendszer alapján, mérhetően környezet- és dolgozóbarát. A követelmények idén szigorodnak, nehezebb lesz megszerezni a piaci szempontból is egyre fontosabb minősítést.
Íme az összes magyar passzívház
A minősített passzívházak nemzetközi adatbázisából kiderül, hogy mindössze 11 ilyen magyar épület létezik. Valójában jóval több a takarékos épület, sok esetben csak a költségek tartják vissza a tulajdonost a tanúsítástól. A becslések szerint valójában kétszer ennyi magyar ház hozza a passzívház szintet, miközben Németországban 1700 minősített épületet találunk.
Rovarhotelek lesznek a karácsonyfából
Rovarhoteleket alakítanak ki a bécsi Rathausplatzon felállított karácsonyfából. Nem pusztán az újrahasznosítás a cél, a katica és méh lakhatás segítsége az ember érdeke is, ha kevesebb tetvet és több mézet szeretne. A létesítményeket a tervek szerint természetvédelmi tanösvények mentén, a Bécsi-erdőben található bioszféraparkban és pihenőövezetek bejáratainál helyezik ki.
Tudja a ház, hogy merre járunk
A CES-en is bemutatták a termosztátok új generációját. Az érintőképernyős központi egység állandó kapcsolatban van a családtagok mobil eszközeivel, így takarékos és kényelmes otthont biztosít. Akkor fűt be, amikor érzékeli, hogy valaki hazafelé tart, ráadásul kedvenc zenénkkel vár.
Zöld bevásárlóközpont Pekingben
A környezetbarát otthonok után elkezdtek teret hódítani a takarékos irodaházak is, ami érthető. A családi rezsi csökkentése mellett az irodaházak üzemeltetőinek és bérlőinek sem mindegy, hogy mennyibe kerül a hűtés és fűtés. A trend úgy tűnik folytatódik, Pekingben megnyílt a világ egyik legtakarékosabb bevásárlóközpontja.
Mennyire szigetel a szabályos ház?
Egy új épületnek sokféle követelménynek kell megfelelnie, többek között az épületenergetikai minőséget is kormányrendelet szabályozza. Még mielőtt életbe lépne az új szabályozás, áttekintjük, jelenleg milyen a szabályos ház.
Januártól szigorúbb tanúsítási szabályok
Lakáshirdetések A-tól I-ig? 2013 januárjától szigorodnak az épület-energetikai tanúsítványok szabályai. Már az 50 m2 alatti épületek eladásánál, bérbeadásánál is tanúsítványt kell készíteni, hirdetés esetén pedig fel kell tüntetni a besorolást, ha van tanúsítvány.
Újabb kvótapénz panelfelújításra
A magyar kormány 2,5 millió db, a EU vállalatközi széndioxid kibocsátás-kereskedelmi rendszerének (ETS) 2008-12-es időszakában érvényes egységet (ún. EUÁ-t) adott el a napokban amiből mintegy 4,5 milliárd karbonforint-bevétel származik. Ebből mintegy 1,8 milliárd forint jut a Zöld Beruházási Rendszer Panel II programjának finanszírozására.










